Bakonysárkány község bemutatkozása

Bakonysárkány - légifotóBakonysárkány Fejér megyével érintkezve, Komárom-Esztergom megye déli határán, a Bakony és a Vértes-hegység, valamint a Móri-árok lankáin terül el csodálatos erdőségekkel körülvéve. A falu kialakításának jellegzetessége, hogy az udvarokat keresztben egymással érintkező pajtákkal zárták le, s az így kialakított pajtasor erődszerűen vette körül a települést.
Bakonysárkányról kiindulva könnyen megközelíthető Csesznek, Csókakő, Pannonhalma, valamint a környék kedvelt kirándulóhelye, a Kopasz-hegy is.
A község népessége: 953 fő (2009-ben).
A település, melynek elnevezése a török eredetű sárkány szóra vezethető vissza, elsőként III. Béla 1193-ban keltezett oklevelében nyert említést. Többszöri tulajdonosváltás után, 1387-től a csókakői várbirtok részévé vált. 1543-ban török kézre került a falu, lakói elmenekültek, s újbóli betelepítése csak 1747-ben kezdődött meg. 1818-ban már német településként tartották számon Bakonysárkányt, lakói ekkor főként erdőirtásból, szántóföldi növénytermesztésből és állattartásból éltek.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei súlyosan érintették a települést, melynek az 1860-ban átadott Újszőny-Székesfehérvár vasútvonal megépítése átmeneti gazdasági fellendülést hozott. A századvég természeti csapásai, a megélhetési nehézségek miatt az 1910-es évekre nagyszámú lakos vándorolt el a faluból. A második világháború után a lakosság összetétele jelentősen megváltozott, a kitelepített német családok helyére mintegy száz új család költözött.
Bakonysárkányon napjainkban is a mezőgazdaság a legnagyobb foglalkozató ágazat, azonban a munkaképes korúak jelentős része más településeken keresi meg a kenyérre valót. A települést 1950-ben csatolták Fejér megyétől Komárom megyéhez.
Nevezetességek:
- A község műemlék jellegű, római katolikus temploma, melyet 1774-1775 között barokk stílusban emeltek, majd 1804-1807 között romantikus elemekkel gazdagítva átalakítottak. (A rajz Pereces Mária alkotása.)
- A 1700 körül épült Wágner-ház, melynek pincéjéből alagút vezetett a közeli erdőbe.
Néhány rendezvény:
- A minden év márciusában megrendezett Bakonyi Amatőr Népművészeti Fesztivál.
- Az augusztus közepén-végén megrendezésre kerülő - Sárkányi őrület - futóverseny.

BAKONYSÁRKÁNY

Neve személynévből keletkezhetett magyar névadással. Ennek előzménye a török eredetű sárkány főnév, melynek jelentése: mesebeli szörnyeteg. Pesty Frigyes szerint a név egy hajdan itt tanyázó sárkányra utal, A község neve 1871-ig Sárkány, 1871-től Bakony-Sárkány, 1902-től Bakonysárkány.
Okleveles említése 1193: Sarkain (Sarcajn), 1269-1275: Sarkán.
Eufrozina királyné a helységet a fehérvári kereszteseknek adományozta, akiknek tulajdonjogát III. Béla 1193-ban kelt alapítólevelében megerősítette. 1247-ben IV. Béla Bencs ispánnak adományozta. 1358-ban Waranghi János fia Domonkos mester birtoka, 1387-től a csókakői várbirtok része. Az egykoriban Nagy- sárkánynak nevezett királyi falut Zsigmond király Paztohi Kokas fiának, Lászlónak adományozta. 1430- 1493-ig Erzsébet királyné jóvoltából a Rozgonyiak birtoka. 1493-ban II. Ulászló király Egervári Lászlónak adományozta. 1521-ben Csókakővár tartozékaként Kanizsai László bírta. 1528-ban 9 egész telekkel rendelkező lakott hely. 1543-ban a székesfehérvári szandzsák része. A szüntelen csatározásoknak kitett falu lakói elmenekültek. Erre utal az a tény, mely szerint az 1582-es török adóösszeírás nem említi. 1662-ben a Csókakő várához tartozó lakatlan puszta. 1691-ben Csókakővel együtt I. Lipót báró adományaként Hochburgi Haas Jánosé lett. 1752-ben felosztották a csókakői uradalmat. Ekkor Sárkány Berényi György gróf özvegyének birtokába került, aki 1763-ban zálogba adta gróf Berényi Erzsébetnek és báró Lusinszky György tábornoknak. 1788-tól gróf Zichy Jozefa birtoka. A puszta újbóli betelepítése 1747-ben kezdődött, s a század végéig folytatódott. Első telepesei valószínűleg a környékbeli magyar falvakból érkeztek. 1750-ben már annyian lakták, hogy birtokosának érdemes volt kocsmát nyitnia. A németek 1752-től kezdve települtek le Sárkányon. 1753-tól már a szlovák-cseh-délszláv betelepülés is jelentős. A magyar lakosság folyamatos elvándorlása és a németek növekvő számú betelepülése következtében 1818-ban már német lakosságú településként tartják számon. 1760-ban 38 magyar, 8 német és 8 szlovák-horvát család, 1768-ban 32 magyar, 11 német és 7 szlovák- délszláv család, 1774-ben 19 magyar, 37 német és 7 szlovák család lakta. A falu állandó lakosainak száma 1763-ban 212,1774-ben 320, 1785-ben 498, 1796-ban 530 fő (150 család) volt.
A falu lakói erdőirtásból, szántóföldi növények termesztéséből, (káposzta, kender, rozs, zab, búza, árpa, kukorica stb.) állattartásból éltek. 1774-ben 38 jobbágy, 17 zsellér és 7 hazátlan zsellér, 2 kézműves, 4 szolga lakott a faluban. Az itt élők összesen 40 igavonó ökröt, 28 tehenet, 36 lovat és 33 sertést tartottak. Szőlője ekkor még senkinek sem volt.
Első oskolamestere 1751-ben Selesztei József. Zsuptetős, vályogfalú iskolája 1771-ben épült, 1847-ben átépítették. 1777-től kántortanítói rangot kap az oskolamester. 1839-től segédtanítót, 1878-tól osztálytanítót is foglalkoztattak. 1796-ban a hittan és az ének tanítása magyar és német nyelven folyt.
Lakóinak száma 1818-ban 557 fő. Ebből 130 a magyar és 427 a német anyanyelvű. 1850-ben 668-an lakják. Közülük 136 magyar, 463 német és 13 zsidó. A falu lakosságának vallási megoszlása 1870-ben a következő: 827 római katolikus, 13 református, 6 evangélikus, 14 zsidó. írni - olvasni 340 fő tudott. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején a falu említésre méltó szerepet játszott a dunántúli hadjáratban. A Pákozdnál vereséget szenvedett Jellasics seregei október 2-án több mint 6000 Ft kárt okozva, rombolva, pusztítva vonultak végig Sárkányon. Egy esztendővel később a vesztes móri csatát követően 1849. december 30-án Perczel Mór a Mórról Bakonysárkányra vezető út mentén állította fel 5500 emberét, akik innen Mór, Csókakő, Bodajk és Csákvár irányába vonultak vissza. A szabadságharc leverését követően a sárkányiak egy része a Székesfehérvár-Komárom vasútvonal építésénél kapott munkalehetőséget.
Határa a nemesi birtok megvásárlása révén 1872-ben került a sárkányi és a kethelyi lakosok kezébe. Utolsó birtokosa gróf Zichy Jozefa és báró Miske József fia, Imre eladósodott, s az 1600 magyar holdat kitevő birtokát 260 000 Ft-ért eladta a két falu lakóinak. A vásárlás kapcsán vállalt teher meghaladta a sárkányiak gazdasági erejét. Ennek következtében a lakosság egy része valamennyi birtokát elvesztette. A XX. század elejére a lakói teljesen elszegényedett. Ezt csak fokozta az 1888. augusztus 17-i és az 1889. július 11-i földrengés, valamint az 1884-1889 közötti aszály, az 1889-90-es baromfivész, az 1895-ös disznóvész, a filoxéra és a peronoszpóra.
A megélhetés nehézségei miatt 1883-1890. április 4. között 38 fő vándorolt ki Amerikába. Ez a szám 1890. október 26-ra 70 főre, 1895-re 300 főre emelkedett. 1910-ben már 400-500 személy tartózkodott Amerikában. A huszas években a kivándorlás már Kanadába és Franciaországba irányult. Az első világháború után felerősödött a németnyelvű iskolai oktatás iránti igény. A társadalmi élet szervezettségére utaló adatok szerint a századfordulón már működött Oltáregylet, Szent József Egylet és az Önkéntes Tűzoltó Egylet. A MOVE alosztálya 1920-21-ben alakult, később működött itt a Katolikus Legényegylet, a Német Népszövetség, majd 1941 után a Volksbund. Működött továbbá az 1920-as évektől itt a Levente Egyesület, a Földmíves Egylet, valamint egy 140 kötötes Népkönyvtár is a Községházán.
1929-ben újjáépítették az 1894-ben emelt iskolát. 1944 decemberében 271 német anyanyelvű lakos települt át Németországba. Érintette Bakonysárkányt a szlovák-magyar lakosságcsere is. A gazdasági élet helyzetére jellemző, hogy Bakonysárkányon mindösszesen egy magántejgyűjtő működött 1938-ban. A lakosság fakitermeléssel és annak szállításával foglalkozott. A második világháború harcai 1945. március 19-én értek véget a településen. A lakosság összetétele 1945-1949 között jelentősen megváltozott. A kitelepített német családok helyére az alföldről és a felvidékről mintegy száz család érkezett Bakonysárkányra. A földműves szövetkezet 1949-ben alakult meg. A települést 1950-ben csatolták Fejér megyéből Komárom megyéhez. Lakossága 1990-ben 986 fő volt, területe 1413 hektár. 1984-1988-ig Kisbér vonzáskörzetéhez tartozott.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei őrzik a helyi hagyományokat: a Pör-hegy a vérteskethelyiekkel vívott pereskedésről, a Falu-hely a falu régi helyéről kapta nevét. A nemzetiségi jelleget tükrözi pl.: Kellergasse, Waldstück, Hirschacker elnevezés. A községben az udvart keresztben, egymással érintkező pajták zárták le. Az így kialakult pajtasor erődszerűen vette körbe a települést. A lakóházak vakolt téglapárkány alatti falsíkját, főleg az ablakok fölötti részt díszítették (PL: Béke u. A német népviselet jellemző darabjai: kék jankli, kék nadrág, nyakravaló gyolcs ümög, gatya, csizma, fejér ruha, bruszlék, bárson sapka, nyakravaló, szűr, bunda, leibli, hosszú ködmen, kék ködmen, kék rékli, kötény, selyem keszkenő. A népszokások közül említést érdemel a farsang.

Mese Bakonysárkányról

A falut hősi események tanújeleként az őseink Sárkánynak hívták, ám a környékbeli településeken azt tartották, hogy a „Bakonysárkány”, mint szörnyűséges, rettenetes lény feje, maga a Sárkány nevű település alatt a föld fogságában van lekötözve. A sárkány teste, maga a Bakony, ami Székesfehérvárra közeledve jól látható az országút jobb oldalán. A másik sárkány a „Vértessárkány”, aminek teste a Fehérvárra menő hadiútról jól láthatóan kiemelkedik balra az útról, Fehérvár felé. A feje, a Csókakői Várhegy, amit a várral kötöztek meg. A régiek szerint a két sárkány állandóan viaskodott egymással. Emiatt, állandóan földrengés volt a két hegy között, ami jelentős veszélyt jelentett a fontos út mentén lévő településeknek, és utazóknak, vándoroknak. A király egyszer megelégelte a dolgot és elhatározta, hogy megkötözi a két sárkányt, hogy az út biztonságos legyen. A „Bakonysárkányt” a király, a hős lovagjaival, a falu határában található víz, mocsaras részére csalta, s a fején és a nyakán köteleket átdobálva, a mocsárba süppesztve elülső lábait, a sárkány fejét a láp segítségével kötözte meg. A „Vértessárkányt” az óriások segítségével sikerült csak megkötözni, akik a király oldalán harcba szálltak a veszedelmes vadállattal. A lovagok köteleikkel megfogták a sárkányt, majd az óriások vezére Úriás, lebirkózta az állatot, és a Csókakői Vár kőabrincsával, örök fogságba ejtette azt. Ám nagy árat fizetett Úriás, mivel az utolsó erejét összeszedve a „Vértessárkány” átkozódó tüzet okádott rá, és egész udvarháznépére, akik mindannyian kővé változtak. Emiatt olyan tüzesek a csóka hegyen a borok, mert a sárkány tüze táplálja a csókakői borokat. Aki nem hiszi ezt a mesét, csak járjon utána, hiszen a várvölgyben, ott áll a kővé vált Úriás, és a csákberényi erdőben pedig egész udvarnépe, hatalmas kövekké válva dermetten állnak a falu felé szaladó erdei úton, tanúságot téve az óriások áldozatáról, amit az emberekért és a királyért tettek, a régen elmúlt időkben. De ott van a bizonyíték a csókakői pincék aljában, hordókba zárva, mert aki csókakői bort iszik, legyen az nő vagy férfi, bizony mondom nektek, hogy a sárkány tüzét veszi magához. Így, azóta, az út és annak környéke biztonságos és a két sárkány örök álmát alussza békésen, ám a „Bakonysárkány” néha megébred az öregek szerint. Ha valaki saját szemével megbizonyosodik erről, s még így sem hiszi el a mesét, az menjen el Bakonysárkányra, ahol a falu alatt lévő sárkány még néha ébren van, és bűzös leheletét valamikor érzik a falu lakói. Azt mondják az itt élő népek, és a környékbeliek, ha a mocsár nagyon bűzölög és bugyborékol, akkor az, földrengést jelent, mert „Bakonysárkány” megmozdul, próbál szabadulni az évszázadok óta tartó rabságából, lekötözöttségéből.

(Leírva 1998. január havában, Bognár Ágoston borlovag elmondása által, az Öreghegy alatti pince aljában, annak tüzes borai mellett.)

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

1528-ban már állt katolikus temploma, melynek tetejét ekkor javították. Ez a török uralom alatt valószínűleg elpusztult. A hitélet céljait 1763-ban fatoronnyal és haranglábbal bíró kápolna szolgálta. Templom építésére 1771-ben kaptak engedélyt a veszprémi püspöktől. A munka 1774-ben fejeződött be. A hívek lelki gondozását 1747-1760 között a kisbéri plébános, 1760-1788 között pedig a móri kapucinusok látták el. Első káplánja Orthner Porbhyrius. A plébánia épületét 1789-ben emelték. 1806-ban plébánia lett. 1807-ben új templom épült, melyet Szent István tiszteletére szenteltek. Emeletes plébániaháza 1822-ből VALÓ.
Anyakönyveit 1788-tól vezetik. Filiája: Felsődobos. Ellátja Akát is. Az eredetileg szinte teljes egészében római katolikus vallású községben 1949-re a betelepítések nyomán jelentős - mintegy 200 fős - református gyülekezet jött létre.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű római katolikus templomát 1774-1775 között emelték a késő barokk jegyében, majd 1804-1807 között romantikus elemekkel gazdagítva átalakították. Nevezetes épülete az 1700 körül épült Wágner-ház, melynek pincéjéből alagút vezetett a császári erdőbe. Az itt tanyázó betyárok ezen át menekülhettek el üldözőik elől.

A településről készült videó ITT megtekinthető